21. Csomós puding

21.

/sziasztok :) bocsi, hogy ilyen későn, és ilyen rövid részt hozok, de most ez sikerült :// és valószínűleg minden héten egy rész lesz a suli miatt :( bocsi :( köszönöm, a 9800 megtekintést a kommenteket és az elismerést :)) 5 KOMMENT UTÁN RAKOK ÚJ RÉSZT :)) <3/

Csomós puding

                Niall kérdése olyan hirtelen jött. De tudtam a választ. Minden porcikám boldog volt, és legszívesebben táncot jártak volna a felhők felett. Nem tudtam, hogy egyszer ez is megtörténhet velem. Bár apróságnak tűnik, egyáltalán nem volt az.
                - Nem muszáj válaszolnod… - sütötte le a szemét, miután én két perce már mély hallgatásban álltam.
                - Igen. – nyögtem végre ki fülig érő szájjal.
                - Tessék? – lépett egy kicsit közelebb hozzám.
                - Igen! – kiáltottam majd karjaiba ugrottam. Niall lágyan végigsimított hátamon és halkan kacagni kezdett. – Ez gáz volt? – haraptam ajkaimba.
                - Te vagy a legédesebb lány a világon. – tűrt el egy kilógó tincset arcomból.
                - Hahaha. Bókolásból elégséges. – nevettem, majd megcsókoltam. Talán, ez a csók jobb volt az első csókunknál. Hogy miért? Azt hiszem, most már tisztában voltunk az érzelmeinkkel.
                - Fogalmam sincs, mit mondjak. – pirult el.
                - Hadd segítsek: azt, hogy bent hagytad a kocsiban a pudingot, mindjárt hozom, de várj meg itt, mert nálam van a kulcs. – segítettem. Niall válaszképpen csak nevetett, majd alig egy perc múlva ismét mellettem volt, ezúttal a helyes kis zacskóval, melyen egy csokoládé díszelgett.
                - Menjünk be! – karolta át derekamat. Hosszas bíbelődés után végre kinyitotta a zárat, és beléptünk a házba. Olyan, volt, amilyenre emlékeztem, bár egy kicsit rendetlenebb. Beljebb sétáltam, amíg Niall felakasztotta a fogasra sapkáját és levette cipőjét. Megfordultam és észrevettem, hogy engem bámul.
                - Ó, a cipőm! – kaptam a homlokomhoz. Laza mozdulatokkal kikötöttem lábbelimet, s az övé mellé raktam.
                - Nem erre gondoltam. Csak arra, hogy gyönyörű vagy. – csókolt meg, most sokkal szenvedélyesebben, mint az udvaron. Keze lejjebb csúszott hátamon, már egészen a csípőmnél volt, amikor köhécselés hangja ütötte meg a fülünket mögülünk. – Szia, Harry! – köszönt kissé megilletődötten Niall.
                - Olyan aranyosak voltatok, hogy nem volt szívem megzavarni titeket. Csak itt álltam, és néztem. – vallotta be.
                - Harry, ez kicsit perverznek hallatszott. – vontam össze szemöldökömet.
                - Ne értsd félre! – intett.
                - Hol…
                - Louis és Liam már a reptéren, Zayn pedig a tisztítóban, éppen elhozza az egyik öltönyét, meg majd megy egy interjúra. – szakította félbe Niallt Harry. – De fiatalok! Mi ez a nagy turbékolás?
                - Hivatalosan is összejöttünk. – nyomott egy puszit homlokomra Niall.
                - Ez olyan megható! – tapsikolt Harry. – Ünnepeljünk!
                - Harry, egy kicsit, nem vagy te… túlságosan is szabad? – ellenkeztem. – Mármint… miért nem csajozol vagy bulizol…
                - Oké, nem lesz ünneplés. – szipogott. – Viszont mivel látom, hogy mit hoztatok, igazán megcsinálhatnánk. – hangsúlyozta a többes számot.
                - Ahogy hallottam Nialltől a reggeli ismertetését, kissé elfogult vagyok veled szemben. Inkább én készíteném el, ha nem baj.
                - Tied a konyha! – mutatott a helyiség felé Harry. Megpróbáltam memorizálni, hogy mi merre van, de szerencsére nem tévedtem el. Kisebb sokk után a rendetlenség miatt egy tiszta edény után kutattam valamelyik szekrény mélyén.

Niall szemszöge

                - Komolyan Harry! Minden rendben van? – faggattam.
                - Persze! Máris nemnormális vagyok, ha a haverommal akarok lenni és megismerni a barátnőjét? – emelte fel hangját.
                - Ha csak erről van szó. – mosolyogtam.
                Hirtelen egy sikoly törte meg a csendet kettőnk között, amely a konyhából jött.

Selma szemszöge

                - Mi az? – rontott be a térségbe Niall és Harry.
                - Miért nem szóltál, hogy ilyen gázul nézek ki?! – kérdeztem csalódottan.
                - Most ugye viccelsz?  - fakadt ki Niall és lépett oda hozzám.
                - Nem. – hajtottam le fejemet.
                - De ez egy vicc. – emelte fel államat, majd nyomott egy puszit számra.
                - Ha így gondolod. – vontam meg vállamat. – Viszont most fel szeretném hívni Yast. Kimennétek egy kicsit? – mosolyogtam.
                - Persze, úgy is beszélnünk kell Paullal. – nézett Harryre, és kimentek a konyhából.

                Míg a pudingot kevergettem a tűzhelyen, bepötyögtem Yasmeen számát.
                - Szia Selmaaaaaaaaaaaaaa! – üvöltött bele.
                - Húha. – mondtam kissé megilletődve. – Mi ez a nagy jókedv?
                - Tegnap Davidéknél voltunk. – dalolta.
                - Jó házuk van? – kérdeztem.
                - Selma! Nem ezt kell kérdezned! – szidott le.
                - Már megint kezded… - morogtam. – Kedvesek a szülei? Jót társalogtatok? – mondtam színlelt vidámsággal.
                - Eszméletlenül! Bár csak az anyukájával találkoztam és a nővérével, de aztaaaa! – ecsetelte.
                - Öhmm, értem… - vakartam meg fejemet.
                - David olyan udvarias volt velem, nem mintha általában nem lett volna az, és…

                Már negyed órája hallgathattam Yas beszámolóját néma csendben. Közben kiöntöttem a pudingot apró tálkákba és el is mosogattam magam után, de Yas csak beszélt és beszélt.
                - Szóval ez történt. – fejezte be elégedetten. – Viszont, most te jössz!
                - Semmi különös… - ültem le az asztalhoz.
                - Nagyon vicces.
                - Yasmeen, teljesen lefárasztottál, már arra sincs energiám, hogy mondjak valamit.
                - Hé! – sértődött meg. – Jogom van tudni, mi történik abban a koszos Londonban!
                - Na jó… - haraptam ajkamba. – Niall és én… hivatalosan is járunk. – mosolyodtam el.
                - Végre! – sikítozott. – Ez az! – kiabálta bele a telefonba.
                - Örülök, hogy örülsz. – nevettem. – Sok sikert Davidhez! Most le kell raknom.
                - Egy pillanat! Hol vagy most?
                - A fiúk házában.
                - Megint? Az egy olyan jó hely! Harry ott van? Puszilom! Nagyon! És add át neki, hogy… - gyorsan lecsaptam a telefonomat, mielőtt még Yas borzalmas dolgokat mondott volna.

                - „Meghozták a cuccainkat Írországból. Gyere haza! Abby” – olvastam a telefonom kijelzőjén. Csodálkozva néztem szét, ugyanis a fiúk kanapéján feküdtem a nappaliban.
                - Hogy kerültem ide? – tápászkodtam fel, majd néhány perc ébredezés után megnéztem mennyi az idő.
                - Szia, Selma! – ült le mellém Harry. – Elaludtál az asztalnál és idehoztunk Niallel.
                - Tényleg? Köszi. – veregettem meg vállát. – Hol van Niall?
                - A szobájában. – mondta. – Amúgy, csomós lett a puding. – kiáltotta utánam.
                - Tessék? – fordultam meg.
                - Hallottad.
                - Megjegyeztem. – kacsintottam. – Még hogy csomós… - puffogtam magamban.
                - Gyere! – hallottam Niall hangját az ajtaja mögül.
                - Mi jót csinálsz? – ültem le mellé, az ágyára.
                - Dedikálok. – nevetett.
                - Mily’ borzalmas. – kuncogtam. – Figyelj, nekem haza kéne mennem, mert át kell cuccolnunk egy kamionból a házunkba.
                - Semmi gond. Elviszlek. – mosolygott.