2. Nem várt játék

2.

Váratlan játék

                Később a szállodában, ahol Yassel laktam, izgatottan vártuk az estét, de többnyire inkább ő vágta magát teljes harci díszbe. Én nem igen vittem túlzásba, csupán csak egy szolidabb, pasztellszínű ruhát választottam, egy vele színben harmonizáló balettcipővel, ám Yasmeen egy flitteres ruhát választott magas sarkúval. Túllőtt a célon.
                Liam körülbelül fél hatkor dobott egy SMS-t, amiben elküldte a pontos címet, és hogy nem muszáj salátát vinnünk, mert az csak Louis rögeszméje. Mosolyogva válaszoltam neki, valamint tisztáztam, hogy a saláta már oké, viszont répa nem volt itthon, tehát félig-meddig tudtuk csak teljesíteni a kívánságot.
                - Seeeeeeeeeel!- kiáltozott Yas a szomszéd szobából. – El nem fogod hinni, ki írt rám. Most!- folytatta örömtől kicsattanóan.
                - Ha nem mondod el, tényleg nem fogom- feleltem unottan. Yas rám emelte a tekintetét, és egy „ez nem hülyeség” pillantást küldött felém. Kissé megijedtem. – Na, ki? Yas, ne kínozz! Égek a vágytól, hogy elmondd! – kezdtem újra lelkesedést színlelve. Yas erre hangosan felnevetett.
                - David! David Shaw!- közölte hatalmas vigyorral az arcán.
                - David, David…- gondolkoztam hangosan. – Á, igen! Az évfolyamról. A magas, barna srác?
                - Igen! Ő az!- folytatta még mindig rózsaszín ködbe burkolózva. – Megkérdezte, hogy mikor tudunk találkozni! Tőlem! Érted? Tőlem?- rángatta a vállamat.
                - Oké, Yas. Értem. – nyugtattam le. – Na, de gyere! Már várnak ránk!- kacsintottam felé.
                - Persze, öt hihetetlen srác. – viszonozta kacsintásom, majd mindketten felkaptuk a kabátunkat, és elindultunk.
                Már elkezdett sötétedni, ezért megkértük a fiúkat, hogyha nem probléma, küldjenek értünk egy kocsit. Szívesen megtették ezt a szívességet.
                Fél óra múlva a megadott címen voltunk. Ledöbbentem. Bár még a belvárosban voltunk, de egy hatalmas modern villa fogadott minket. Hatalmas ablakok, csodálatos kert és lenyűgöző kilátás a Temzére. Nem is hittem el, hogy ez tényleg velem történik.
                Az ajtónál már ott várt Niall. Kedvesen felé integettünk, majd ő is, és betessékelt minket a „palotába”. A falak az előszobában narancssárga-piros csíkosak voltak, az étkező és a nappali felé pedig halványsárga. A fiúk Niall kivételével mind bent ültek egy kanapén egy barna hajú lánnyal.
                Amikor megláttak minket mind felálltak, és mosolyogva köszöntek.
                - Sziasztok! Jól néztek ki!- mondta Liam. – Ő itt a barátnőm, Danielle. – mutatott a lányra, aki kedvesen ránk pillantott, s vidáman integetett. – Ugye nem baj, ha most ő is csatlakozik hozzánk?
                - Nem, dehogy! Sőt! Örülök, hogy megismerhettelek!- nyújtottam kezet Daniellenek, aki örömmel megrázta azt, majd Yasmeen is. – Nagyon szép a házatok! És a kilátás!- mondtam az ablakokra mutatva.
                A fiúk felnevettek, majd az asztalhoz tessékeltek minket.
                - A saláta! – tettem az asztalra a görögsalátát. – Nem felejtettem el. – kuncogtam. Danielle Louisra nézett, aki csak bámult maga elé, és közölte: „nincs répa, nincs nap”. Niall és Zayn a hasukat fogták a harsány nevetésük közben, míg Liam valamint Harry és Danielle próbálták elfojtani egy kitörni készülő hangos röhögést. Nem sikerült nekik, ahogy Yasnek és nekem sem.
                Pár perc múlva már mindenki ült, aztán Danielle behozta az ételeket. Sült csirke, sült krumpli, párolt zöldségek és azt hiszem még bélszín is volt.
                Niall és Danielle mellett ültem.
                - Jó lesz a kaja?- kérdezte Niall, felém fordulva.
                - Persze! Tökéletes! – válaszoltam.
                - Selma nem eszik húst. – közölte Yas, kissé fapofával. A srácok rám meredtek, mint aki még nem látott embert. Haragos tekintetemet Yasmeenen pihentettem, majd lesütöttem a szemeimet.
                - O-ké. – mondta halkan Liam.
                - Ne, ne értsetek félre. Szoktam enni húst. Csak, nem mindig. – próbáltam magyarázkodni sikertelenül, majd tetetett étvággyal vettem egy szeletet a bélszínből, és egy hatalmas mosolyt erőltettem az arcomra. A többiek megrántották a vállukat, végül folytatták az evést. A hangulat egyre jobban oldódott, a rossz indításhoz képest.
                - Szóval Selma. – kezdte Harry. – Azt már tudjuk, hogy nem eszel húst, és hogy veled vesszük fel az egyik dalunkat. De mást nem. Mesélj valamit magadról!
                Elpirultam, mert mindenki engem nézett.
                - Hát jó…- mondtam. Oxfordban születtem, van két nővérem, és anyával lakom. Amikor hat éves voltam apa munkája miatt elköltöztünk Corkba, aztán tovább Dublinba. Ott megnyertem a tehetségkutatót, és most itt vagyok. – fejeztem be, mosolyra húzott szájjal.
                - Akkor te, félig ír vagy?- kérdezte Niall csodálkozva.
                - Nem, nem. Nem hinném, csak ott laktunk. – válaszoltam. Erre Niall kicsit elszomorodott.
                - Nyugodj meg Niall, lesz valaki, aki ugyan olyan hülye akcentussal beszél, mint te!- mondta Zayn. Mindenkiből feltört a nevetés.
                - Felelsz vagy mersz?- tette fel a kérdést Louis fél órával később, immár a kanapén, kissé szétterülve.
                - Lássuk csak… Merek!- válaszoltam sejtelmes vigyorral az arcomon.
                - Csókold meg Niallt!- adta ki a feladatot. Én csak néztem rá, eltátott szájjal, felvont szemöldökkel, körülbelül fél percig. És hál’ Istennek megszólalt a telefonom. A kijelzőn anya nevét láttam.
                - Én most…- mutattam az ajtó felé. Gyorsan lépkedni kezdtem, és halkan felvettem a telefont.
                Miután már a kertben voltam, a bandatagok kérdéseiket Louishoz szögezték a játék kissé fura lemenetéről… Amennyit hallottam, Louis próbálta elviccelni, de nem igen ment neki. Még Danielle is leszidta, aki szinte az egész este egy szót sem szólt.
                - Szia, Anya!- köszöntem. – Hogy vagy? Mi újság?
                - Kicsiiiim! Annyira, de annyira hiányoztál! Minden rendben van?- bár Anya több mint ötszáz kilométerre volt tőlem, láttam magam előtt aggódó arcát, amint a szobámban ül. Folyton ezt csinálja.
                - Jól vagyok, igen. Persze. – válaszoltam kissé leverten. – Képzeld, az egyik fiúbandával lesz egy közös számom. És most itt vagyunk náluk, megbeszéljük a dolgokat, ismerkedünk, satöbbi…
                - Egyedül vagy az éjszakában?! Ugye csak viccelsz?- emelte fel a hangját Anya.
                - Nyugi, a srácok hazavitetnek minket. Meg holnap amúgy is jössz, nem?- nyugtattam meg.
                - Igen, természetesen. Délután négykor gyere ki a reptérre! Nem fogsz eltévedni? Van elég pénzed?- folytatta.
                - Anya, nyugodj már le! Minden rendben van! Amúgy meg Yas is holnap megy vissza, az érkezésed után pár perccel. Szóval ott leszek. De most le kell tennem, mert már így is eléggé bunkónak néznek… Szia!- nyomtam ki a Blackberrymet.
                Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Ezt játszottam másfél percig, aztán megfordultam.
                Niall állt mögöttem.