5. A tea nem jár egyedül

5.
A tea nem jár egyedül

                - Ó, szia Niall… - gyorsan felálltam, majd kezeimmel még erősebben szorítottam magamhoz a csuromvizes törölközőt. – Már megint Yas. Bezárta az ajtót, és hajat szárít. Jellemző. – keserűen elmosolyodtam. Niall aggódó pillantást vetett rám, és hangosan felsóhajtott:
                - Ezt nem hiszem el. Még alig egy napja ismerem csak, de már kezd az idegeimre menni. – odasétált az ajtónkhoz és dübörögni kezdett rajta, de válasz nem érkezett. Várt pár másodpercet, aztán újra próbálkozott, ismét sikertelenül. – És a ruha, amit Danielltől kaptál, hol van? – vonta fel szemöldökét.
                - Az is a szobában. – szinte már szégyelltem magam. – Nem gondoltam volna, hogy Yas kizár. – Niall majd’ hogy nem elvigyorodott rajtam, hogy mit össze nem szerencsétlenkedtem kevesebb, mint egy óra alatt.
                - Na, gyere! – intett a szobája felé. – Adok egy pólót, és hát… Nem tudom, még mit… - mindkettőnkből kitört a nevetés, majd beléptünk a helyiségbe. A fal kék volt és két kisebb ablak helyezkedett el rajta. Az ágyon és a földön ruhák, cipők, lemezek valamint kották tömege hevert, úgy éreztem magamat, mint egy csatatéren, bár bevallom, én se vagyok egy rendmániás. Niall kihúzta az egyik ablak alatt álló komód fiókját és egy számomra hosszú, kék pólót vett elő belőle, amit odanyújtott nekem. Tovább keresgélt, végül egy egészen tűrhető rövidnadrágot varázsolt elő a másik szekrényéből.
                - Köszönöm. – mosolyogtam, majd a gatyát is átvettem tőle.
                - Nincs mit, és ha lehet, soha többé ne engedd Yasmeent a fürdőszoba-szoba körzetbe. A végén még törölköződ sem lenne. – mondta. Már éppen indultam ki, amikor Louis egy ló gyorsaságával vágtatott be a fürdőszobába.
                - Ne, Louis, ne…!- kiabáltam. – Légy szíves, csak egy percre engedj be! Kérlek!- kopogtattam.
                - Azt már nem! Nem elég, hogy nőuralom van és a fürdőszoba is levendulaillatú Palmolievben úszik, még adjam is át a helyem? Sohaaaaaaaaa! – rikkantott győzedelmesen.
                - Remek. – suttogtam. Hátrafordultam, de bárcsak ne tettem volna… Mind a négy fiú mögöttem állt, a kezüket a szájukon tartva, elfojtva ezzel egy kiadós viháncolást. Gúnyosan rájuk néztem, majd a szemeimet forgatva újra dörömbölni kezdtem az ajtónkon, ám Yas szorgalmasan fojtatta a hajszárítást. – Niall, nem gond, ha nálad veszem fel a „pizsamámat”? – szólaltam meg. Erre mindenki elhallgatott, és Niallre nézett. És az nem egy átlagos pillantás volt, hanem olyan „Niall, te nem is Niall vagy. Az előbb egy csaj bekérezkedett a hálószobádba, hogy átöltözzön. Egy hús vér csaj.” – szerű pillantással néztek. Niall szintén „lesokkolódott”, (de könyörgöm! Én csak a pizsamámat szeretném átvenni…), majd bólintott egyet.
                A szobában felkapcsoltam a villanyt és elképesztő gyorsasággal öltözni kezdtem. Amikor végeztem, vettem egy nagy levegőt, s lenyomtam a kilincset.
                - Az előbb jött ki Yas. Azt mondta, hogy elmegy aludni. – közölte Niall.
                - Oké. Köszi. – köszöntem meg mosolyogva. – Ne csináljak egy teát?
                - Öhm… De. Persze. Én addig megfürdök. Louis zöld utat engedett. – egyetértően bólogattam.
                A konyhában tíz perc keresés után végre megtaláltam a teát, majd a vízforraló után nyúltam. Hallottam, ahogy valaki a mögöttem lévő lépcsőn csörtet lefelé, magával húzva egy igen erős férfi tusfürdő illatot.
                - Jaj, bocsi. Nem tudtam, hol van a tea… Louis folyton elrejti, és arra hivatkozik, hogy a királynő is ezt akarná. Őrület. – csendben felnevettünk. Amíg a tea főtt, felültünk a konyhapultra.
                - Holnap hol lesz a fotózásotok? – érdeklődtem.
                - Az egyik stúdióban, Chelmsfordban.
                - Az nincs messze. Jut eszembe, holnap Esméenek nem gond, ha reggel elmegyek futni? Tudod, soha nem hagyom ki.
                - Még futsz is? – lepődött meg. – Persze, nyugodtan. Majd megmondjuk neki. Bár nem hiszem, hogy olyan sokáig elleszünk. Szerintem még ki is tudlak vinni titeket…
                - Ne! Kérlek, ne. Nem akarom megutáltatni magamat mindenkivel az első napjaimban. Tudod, a fanjaitok eléggé szívósak. Képesek akár megtámadni valakit… Szóval, érted. – biccentettem.
                - Na, látod, ez egy ésszerű felfogás. – mondta, ám ekkor a tea elkezdett forrni, de úgy, hogy a víz már folyt ki a forralóból. Sietve lekapcsoltam, aztán egy halk basszust hallattam. Niall benyúlt a konyhaszekrény egyik fiókjába és két bögrét vett elő. Miután elkészítettük a teákat a nappaliban foglaltunk helyet.
                Jól hiszem, ha azt hiszem, hogy órákat beszélgettünk és közbe két liter teát megittunk.
                - Hajnali kettő. – jelentettem be.
                - Pompás. Nekem ötkor kelnem kell. Inkább le sem fekszem.
                - Nem lesz energiám futni. Talán még felállni sem innen.
                - Meglehet, hogy nekem sem. Na, gyere, hadd segítsek. – felállt, majd odanyújtotta kezét nekem. Amikor már majdnem teljesen sikerült talpra állnom, hirtelen visszaestem a kanapéra, Niall pedig rám. Csak bámultuk egymást. Csupán néhány centiméter volt köztünk. Niall óvatosan közeledni kezdett ajkaim felé. A pulzusunk legalább 160 volt.