6. Hírnév és hajnal

6.

Hírnév és hajnal

                Amikor a távolságot már szinte nem lehetett érzékelni köztünk, óvatosan eltoltam magamtól.
                - Ne, Niall! – szóltam rá halkan. – Kérlek, ne csináld! – Niall lassan kezdett eltávolodni tőlem.
                - Bocsi, nem akartam… csak… - hebegte.
                - Nem Niall, ez nem miattad van. – mondtam, erre ő felhúzta szemöldökét. – Csupán annyi, hogy nem általad akarok híres lenni. Nem szeretném azt, hogy úgy hívjanak: „a csaj, aki Niallel csókolózik” vagy „Niall barátnője”, vagy még rosszabb szavakkal, amikbe még belegondolni sem merek… Magamtól szeretnék ismert lenni. A hangom segítségével. Semmi mással. Bocsáss meg. – mondtam majd lesütöttem a szemeimet. Niall sóhajtott egyet és tenyerei közé vette arcomat.
                - Értem. – bólintott. – Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy az én barátnőm…
                - Niall! – finoman megütöttem a vállát majd elnevettem magam. – Nem céloztam semmire. Csak arra, hogy szeretnék veled még találkozni. De ne így, kérlek.
                - Rendben, Vega Csaj. Megpróbállak még egyszer felhúzni, ám ha most sem sikerül, akkor itt alszol.
                - Hagyjad, már van elég erőm, miután felnyomtad 200-ra a pulzusom. – vigyorogtam. – Szerintem, a holnapi futást mégis kihagyom… Hajnali három van.  Sok sikert, a felkeléshez! – mondtam gúnyosan.
                - Hát igen, a hírnév… - húzta ki magát. A szemeimet forgatva felálltam, majd a lépcső felé vettük az irányt.  – Ketten nem férünk el. – szólt Niall, aztán átkarol és közelebb húzott magához. Kissé kómásan ballagtunk felfelé, a szemeink már kezdték felmondani a szolgálatot.
                - Végre! – suttogtam. – Hát Niall, köszi a támaszt. Majd akkor holnap. Legalábbis, remélem, hogy nem délig fogok aludni. – nevettem. Egy pillanatra Niall felé fordultam. Pár másodpercig csak néztük egymást, majd szorosan magához ölelt.
                - Jó éjt! – mondta.
                - Szia! – köszöntem el mielőtt beléptem volna az ajtónkon. Yas fel sem riadt az ici-picit hangosra sikeredett belépőmre, mélyen aludt. A Danielletől kapott ruha ki volt készítve az éjjeliszekrényre, de úgy gondoltam, nem vacakolok vele, alszok a Nialltől kapott cuccokban.
                Ez a nap… El sem hiszem, hogy ez mind egy nap alatt történt meg. Ha Londonban így telnek a hétköznapok, akkor jó döntés volt idejönni. Egyedül a nappaliban történteket sajnálom… Mert tényleg nem a One Directionnel való kapcsolataimból akarok hírnevet szerezni.
                Amíg újra meg újra átgondoltam a dolgaimat, lassan elnyomott az álom.

                Reggel az eső hangosan verte az ablakot, aminek nem nagyon örültem. Elnehezült szemhéjaimat próbáltam nyitogatni, de minduntalan lecsukódtak. Végül fél óra lustálkodás után elég lelki erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy kikeljek az ágyból. Az óra fél tizenegyet mutatott. Körbenéztem, és próbáltam felidézni, mit keresek én ebben a szobában. Hát persze! A banda, a hotel, Danielle, és… Niall. Felálltam s óvatosan lenyomtam a kilincset. Az alsó szintről porszívózás hangja hallatszott. Először a fürdőszoba felé vettem az irányt.
                Erős arcszesz és fogkrém illatáradatban úszott még mindig minden, ám a fiúk már több órája elmentek. Belenéztem a tükörbe, ahol a tekintetem megakadt az arcomon szétkenődött sminken. Felsóhajtottam, majd megnyitottam a csapot. A hideg víz felfrissített, aminek különösen örültem.
                A lépcsőn itt-ott elhullajtott pólókra lettem figyelmes, amelyeken a One Direction lógója díszelgett. Szórakozottan tovább folytattam utamat a konyhába, ahol Esmée szorgosan takarított.
                - Heló! – üdvözölt.
                - Szia!- viszonoztam. - Nem gond, ha eszek valamit?
                - Dehogyis, nem rég voltam bevásárolni, tehát azt és annyit eszel, amennyit szeretnél. Ez úgy is elég lenne egy hadseregnek is. – felnevettem és a hűtő felé nyúltam. A legmegfelelőbb szó ez lett volna: hihetetlen. Életemben nem láttam még annyi ételt olyan kis helyen. Szóval a tegnapi, csak egy töredéke volt mindennek. Boldogan nyúltam a mogyoróvajhoz, és a hűtő tetején lévő kekszekhez. A pult mellett található bárszékeken vígan fogyasztottam el a reggelimet.
                - Mikor mentek el a fiúk? – kérdeztem.
                - Reggel hat-hét körül. Nem tudod, Niall miért volt olyan morcos? Még a kávé sem bírta felébreszteni.
                - Nem, biztos nem aludt eleget…- hazudtam majd elvigyorodtam. Pár percig még nyugodtan ettem, ám ekkor hangosan kicsapódott a bejárati ajtó:
                - Jóóóóóóóóó reggelt! – hallottam Louis hangját.